2015. október 20., kedd

James Dashner: Halálparancs

Az Útvesztő-trilógia előzményeinek története.
Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű betegséggel fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált. Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Mindennap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű – egy Berg – jelenik meg az erdő fölött. A Bergről a kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot. 
Ismét menekülniük kell – de vajon ki az ellenség? Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Vajon az emberiség teljes kiirtása a cél? Ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?


Húú, de vártam! És most itt van, és végre elolvashattam. Ééés... hát, igazából mást vártam. Én minden egyes tisztárs múltjára kíváncsi voltam, és nagyon nagyon reméltem, hogy legalább egy-két szösszenetet majd kapunk belőlük... de nem. Oké, Teresáról és Thomasról kiderül néhány dolog, de mikor befejeztem a könyvet, és becsuktam, az volt az első gondolatom, hogy: "na és a többiek?"
Gyááá. *képtelen értelmesebb hozzászólásra*

Ennek ellenére csak akkor ajánlom elolvasni ezt az előzménykötetet, ha az Útvesztő trilógiát már olvastátok előtte. Van benne jó pár spoiler, így aztán nem hozná a várt hatást a sorozat, ha valaki ezzel kezdené. ;) Rajongóknak pedig kötelező olvasmány!


Az Útvesztő a kedvenc sorozataim közé tartozik. Bár a befejező részben csalódtam, azért még mindig imádom. Ha fel kéne állítanom egy sorrendet a kötetek között, kezdve a legjobbal, akkor az úgy nézne ki, hogy Útvesztő, Tűzpróba, Halálkúra, ééés.. hát igen, utolsó helyen pedig ez, a Halálparancs. És nem tagadom, hogy azért, mert hiányoltam a jól megszokott karaktereket, akik a szívemhez nőttek.
Persze az új szereplőkkel nincs különösebben baj. Csodáltam őket, amiért még az őrület határán is képesek a világ megmentésére koncentrálni. Egy különálló kötetben szívesen olvastam volna róluk, de az előzménykötetnél azt vártam, hogy visszakapom majd a kedvenceimet, ha csak egy kis időre is (Chuck, Newt, Minho, stb..).

A másik ok pedig, hogy nekem a trilógia után még volt vagy egymillió kérdésem, amire azt reméltem, hogy majd most választ kapok. Hát, nem. Egy-kettőre igen, de amúgy nem lettem sokkal okosabb.

Szóval így nem éltem bele magam annyira, pedig egyáltalán nem volt unalmas. Egy pillanatra sem állt le a történet, a szereplők non-stop jönnek-mennek, egyik balhéból a másikba kerülnek, tele van akcióval, és persze folyik a vér ezerrel, miközben egyre kevesebb az ép elméjű ember.
De komolyan. Ebben a könyvben nincs megállás.

A szereplők.
Van egy csoportunk: Mark, a fő karakter (ennek ellenére fogalmam sincs, hogy néz ki, vagy hogy hány éves), Trina, aki Mark szerelme, Alec, az öreg (?) veterán katona, és egyik régi barátja, Lana. Velük van még Darnell, Misty és Varangy, de ők mindössze néhány jelenetben szerepelnek.
Na, csapatunk próbál valahogy megélni a Napkitörés után, de aztán egyik nap egy Berg érkezik a lakóhelyük fölé, és nyilakkal kezdik lövöldözni őket. Amik, ahogy a fülszövegből már kiderült (és ami szintén hatalmas spoiler a trilógiára nézve) valójában vírussal fertőzött lövedékek. Így kezdődik a Kitörés, amit már jól ismerünk.
Mark és a barátai pedig elindulnak, hogy megtudják, miért volt erre szükség, és hogyan vethetnek véget neki, közben pedig folyamatosan balhékba keverednek. Mint kiderül, nem az ő közösségük volt az egyetlen, akikkel ezt tették: így találnak rá Deedee-re, az immúnis kislányra.


A probléma ott kezdődik, hogy nem igazán nőttek a szívemhez. Csodálom a kitartásukat, de ha valaki meghalt, nem akadtam ki különösebben, csak olvastam tovább és kész. Egy kicsit unalmasak voltak, az egyetlen, akit ki tudnék emelni, az Alec, aki folyamatosan megmentette a többiek életét. Mondhatni ha ő nincs, akkor ez a könyv kb 20 oldalas lenne, mert mindenki szinte azonnal meghalt volna.

A könyv vége felé, amikor végre újra előkerül Teresa és Thomas, hatalmas kő esett le a szívemről, gondoltam, talán mégiscsak meg fogok tudni valamit. Viszont az egész nagyjából ott ér véget, hogy ők ketten találkoznak, engem meg pont az érdekelt leginkább, hogy mi lesz azután. Erre tessék, kész, vége, ennyi. Nesze semmi, fogd meg jól.
Ja igen, az utolsó "csattanó", hogy kiderül (SPOILER!!) hogy Teresa volt a kislány, akit Markék megmentettek, vagyis Deedee.
Volt valaki, aki erre nem jött rá már a könyv felénél?

Oké, szóval nem kaptam meg, amit vártam, viszont mondhatni elhúzták előttem a mézes madzagot. Jesszus, de idegesítő!
Csalódás. De képtelen vagyok 3 pontnál kevesebbet adni rá.


Történet: 3/5
Főszereplő: 3/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Alec

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése