1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?
Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.
A 2010-es Viharsziget Leo DiCaprio főszereplésével a kedvenc filmjeim közé tartozik, és már régóta terveztem, hogy elolvassam a könyvet is, ami alapján készült.
Meglepő, de így utólag belegondolva rájöttem, hogy a készítők semmit nem változtattak a történeten. Ettől valahogy csak még jobban megszerettem a filmet, na de ez most mindegy, mert ugye itt a könyvről lesz szó.
"Ebben a világban minden arra emlékeztet, amit elveszítettem, amit soha nem szerezhetek vissza, és amivel sosem tudtam betelni eléggé."
Annak ellenére, hogy előre tudtam, mi lesz a vége, még így is élveztem. Egy kicsit sem unatkoztam olvasás alatt, drukkoltam Teddy-nek, hogy a végén minden jóra forduljon. Végigizgultam a nyomozást. Szép lassan haladunk előre a megoldás felé, néha jön egy váratlan fordulat, ami magyarázat helyett inkább csak még több kérdést vet fel, majd a végén egyszer csak jön a nagy BUMM, és a gyanútlan olvasónak garantáltan a földet fogja súrolni az álla.
Kíváncsi vagyok, vajon sikerült volna megvezetnie engem is az írónak, ha nem láttam volna előbb a filmet? Szerintem simán.
Ez egy alaposan kidolgozott, hátborzongató pszichológiai thriller, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót a maga sajátos, borongós hangulatával.
A történet az 50-es években játszódik. Két szövetségi rendőrbíró érkezik a szigetre, Teddy és Chuck. A szigeten álló elmegyógyintézet egyik női betege ugyanis elszökött, egy rejtélyes kódot hagyva maga után. Ám a nyomozás alatt Teddy gyanakodni kezd, mivel egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy páciens egymaga, feltűnés nélkül kijusson az épületből. Nyugtalanító dolgok derülnek ki az elmegyógyintézetről, ezért Teddy úgy dönt, kideríti, mi folyik ott valójában.
Imádtam a párbeszédeket, életszerűek és gyakran viccesek. A könyv tele van káromkodásokkal, és szexuális utalásokkal, bár engem nem szokott zavarni az ilyesmi, de akit esetleg igen, az készüljön fel rá.
"– Baszódjak meg, ha értem – szólalt meg végül Chuck.
Cawley melléjük lépett
– A mi klinikai diagnózisunk is valami hasonlót állapított meg."
Tetszettek a szereplők is. A legnagyobb kedvencem Chuck volt, Teddy-t meg a film után folyton úgy képzeltem el, mint Leo DiCapriot. Érdekes karakter, nagyon sajnáltam őt a végén.
Pluszpont jár a háborús visszaemlékezésekért (a hideg is kirázott), és a nyomasztó helyszínért. Az elmegyógyintézet engem mindig telibe talál, jobban parázok tőle, mint bármelyik szellemes/démonos horrortól. Hát még ha egy szigeten van, az óceán közepén! Brr...
Ahogy már írtam, a történet nagyon jól fel van építve, és így utólag én semmit nem változtatnék rajta, úgy tökéletes, ahogy van. Kedvem támadt megnézni megint a filmet, de maga a könyv is azonnal kívánságlistás lett (sajnos könyvtári példányból olvastam), és biztos újra fogom majd olvasni egyszer.
Érdekes a végkifejlet, eléggé lezáratlannak tűnhet a sztori, de nekem éppen ezért tetszik annyira: utána még napokig ezen kattog az agyad, és próbálod kitalálni, hogy most akkor mi a fene volt ez. Bár a befejezés a filmben talán egy icipicit jobban tetszett. Ott van egy bizonyos plusz mondat, ami a könyvben nem hangzik el, és ami csak még jobban összezavarja az olvasót.
Ja, igen: imádtam a prológust! A végén még egyszer elolvastam, nagyon jó! :)
Történet: 5/5
Főszereplő: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Chuck
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése